06 okt

Szupergombócok, azaz immunerősítés gyerkőcöknek

Kórokozók, vírusok, bacilusok – egy kisgyerek immunrendszerének aztán résen kell lennie, hogy kisgazdája szervezetét nap mint nap megóvja a betegségektől. A kicsik, akik éppen ismerkednek a világgal, bölcsődében, oviban vagy éppen iskolában, minden lehetőséget megragadnak, hogy azt csinálják, ami a legjobban izgatja őket: felfedezzenek. A legkisebbek, akik még éppen, hogy szokják a közösséget, kézről-kézre és szájról-szájra adják a játékokat, így terjesztve egymás között a kórokozókat. Az iskolai zárt közegben, egymás arcába köhögve, tüsszentve viszik át a gyerekek a bacikat.

Ahhoz, hogy a gyerekek immunrednszere megfelelően működjön, elengedhetetlen a kiegyensúlyozott táplálkozás: ha az étrend nem tartalmaz elég tápanyagot, ásványi anyagokat, fehérjéket, vitaminokat és probiotikumokat, akkor a szervezet védekezőrendszere sem tudja ellátni a feladatát, azaz a vírusok, baktériumok felülkerekednek.

immunrendszer_felkeszitve

Az immunrendszer olyan, akár egy több századból álló hadsereg. Az első védvonal pedig a bőr, a gyomorsav, a barátságos bélflóra-baktériumok.

Ez utóbbinak jelent kiváló utánpótlást és tápanyagot a PRO-PRE Joghurt: ez az otthon elkészíthető finomság ugyanis nem csak megfelelő fehérje forrást jelent a kicsiknek, de ideális az emésztésnek, egyensúlyban tartja a bélflórát, illetve segít helyrehozni, ha az már esetleg károsodott, vagyis: tökéletesen felfegyverzi az immunrendszert a kórokozókkal vívott csatákhoz. A PRO-PRE Joghurtban olyan mennyiségben vannak A hasznos mikroorganizmusok és az azokat tápláló prebiotikumok, amely ideális a bélrendszernek. A gyerekek nem csak egészségesek, de jókedvűek is lesznek tőle, hiszen a PRO-PRE Joghurt borzasztóan finom, ráadásul minden szülő saját gyerkőce szája íze szerint ízesítheti és variálhatja.

Ahogy a gyerekek mondják: a PRO-PRE Joghurt olyan, mint a joghurt, csak finomabb!

joghurt_talcan

 


Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel!

Kezdőlap
Jogi nyilatkozat
ÁSZF
Kapcsolat